Errefelé akkor is el fogsz haladni, ha ez nem szerepelt az eredeti terveidben. Először is azért, mert a Vasile Alecsandri (Zöldfa) utca az Unirii (Szent László) térről a város egyik legfontosabb látnivalója, a vár irányába vezető sétaútvonalon fekszik. Másfelől amúgy is szembeötlene, amikor a főtéren sétálsz – talán csinos kis teraszai, a járókelők sokasága tetszik meg, vagy egyszerűen szeretnéd közelebbről megnézni a sétálóutcát körülölelő pasztellszínű épületeket.
Mindegy is, hogy milyen okból látogatsz ide, nem fogod megbánni, már csak azért sem, mert a 19. század óta itt, a 4-es szám alatt található a Deutsch család egykori üveg- és porcelánáruháza. Az épület több mint egy évszázadon keresztül őrizte fényét, és ma is Várad egyik legszebb szecessziós homlokzatával büszkélkedhet. Gazdagon díszített felületeivel, hagyományos hímzésekből ihletődött virágmintás domborművével az utcafront maga az annak idején itt működő üveg-, porcelán- és lámpabolt cégérének is beillik.
Az Unirii (Szent László) tértól a vár irányába
A Vasile Alecsandri (Zöldfa) utca felújítása jelentősen növelte a város turisztikai vonzerejét, hiszen mind a látogatók, mind a helybeliek zavartalanul gyönyörködhetnek a váradi építészet csodáiban, ha végigsétálnak a Republicii (Fő) utca, a Ferdinand (Bémer) tér, az Unirii (Szent László) tér, a Zöldfa utca és a December 1. park (Nagyvásártér) alkotta útvonalon, a vár irányában. Ezt az utat minden bizonnyal többször is bejárod majd, és minden alkalommal felfedezhetsz itt valami újat!
#TravelTips
A Fekete Sas palota passzázsa és a Vasile Alecsandri (Zöldfa) utca környékén rengeteg teraszt, pubot, kávézót és éttermet találsz. Tölts itt egy kis időt jó társaságban, szép időben, és csodáld meg a szemed előtt elegánsan feltáruló szabadtéri múzeumot!